: SZAKMAVÁLTÁS — nyominger (1999)

Hogy mi mindent jelenthet a természetben vakációzó gyerekek számára, a játékba mindig bevonható, és sok mindenre rávehető négylábú csapattag, nem szükséges ecsetelni. A napi túráról visszaérkeztünk a falusi szállásra. Az örökmozgó kiskamaszokat ezúttal sem sikerült kifárasztania a túravezetőnek. Ittak néhány korty vizet, és önmaguktól csapatba verődve szervezték tovább a napot. Mi felnőttek pedig szép lassan újra összeraktuk magunkat. Mivel a vakvezető teljes szabadságot kapott tőlem, hamarosan nyoma veszett. Úgy adódott, hogy mi felnőttek nem vízre vágytunk, hanem sörre. Miközben elhagytuk az udvart, a távolban önfeledten játszott gyerek és kutya. A szállásunkat adó egykori iskolaépülettől pár perc sétára lévő kocsmába igyekeztünk.

Az ivóba belépve üdvözöltük a falusiakat, majd körbeültük az egyik asztalt. Nem csak a beszélgetés esett jól, hanem a habos ital is. Telt-múlt az idő, amikor a táborvezető váratlanul felém fordult:

— Mit gondolsz Laci, ki van az ajtóban?

Némi üresjárat után rávágtam a német juhász nevét. Valóban, míg Kicsi két hátsó lába a járdán volt, addig két mellső lába már a két lépcsőfok magasában lévő kocsmaszinten nyugodott. Füttyentettem egyet, és már eggyel többen voltunk az asztal körül.

Visszatérve a szállásra, megérdeklődtem a gyerekektől, hogy mi történt. Megtudtam tőlük, hogy együtt bandáztak a most éppen gyerekszórakoztató vakvezetővel. Egyszer csak arra lettek figyelmesek, hogy kiválik közülük, körbenéz az udvaron, majd besétál az épületbe és szimatolja a ruhámat. Mikor előkerült onnan, nem közéjük tartott, hanem ki az utcára. A kerítés mellett orrát földnek lógatva elindult a kocsma felé.