185. PUSZTA ÖTLET – miből lesz a cserebogár (2008)

Nem mindennapi eset a Hortobágyra kerülésem története. Kitaláltam és megszerveztem a „Magyarországi 8”-as országjáró gyalogos túrát. Majdnem ötvenéves voltam ekkor. Záhonyból indulva, és egyben odatartva, keltünk útra a szemüveges barátommal. A Bükköt jártuk, amikor eszembe jutott, hogy még nem tettem tiszteletemet a pusztán. A túra alapszabályába nem ütközött a hegyről síkra vonulás: mintegy harminc kilométeren keresztül magunkba szívhattuk a táj ízét, zamatát. Ekkor vagy később, levelet írtam a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóságának, hogy a vadasparkban farkas hangot szeretnék rögzíteni: az engedélyt megkaptam, de nem került sor rá. Évekkel később viszont éppen ez a kérelmező levél vált a szerencsémmé: a parknak a puszta állatvilágának hangjaira lett volna szüksége, egy zenei pályázat kiírása kapcsán. A címemre postázott hanggyűjtésre felkérő elektronikus levelet megkaptam.

A tőlem telhető legszélesebb körű tervvel álltam elő, amely nem csak az állatvilág hangjainak rögzítésére korlátozódott, hanem teljes körűen a pusztára is vonatkozott. A felvázolt elgondolás maximális támogatásra talált. A gyakorlati megvalósítás is zökkenőmentesen haladt. Minden kapu szélesre tárult előttünk: eközben a róna végtelen síkjába észrevétlenül beleszerelmesedett Kati, de ezzel így van a dombokkal és a hegyekkel is.

A hanggyűjtés utóélete felemásra sikeredett. Az állathangokra végül nem lett szüksége a parknak, viszont változatos, a pusztáról átfogó és bőséges hanganyag állt rendelkezésemre. Ez pedig nem hagyott nyugodni. Addig osztottam és szoroztam, mígnem egy négyrészes, a pusztát hangok által teljes körűen bemutató összeállítást készítettem, melyet CD-n átadtam az engem koordináló munkatársnak. A hanganyagot narrációval szándékoztam kerekké tenni. Olyan hitelesnek ható férfiút kerestem narrátornak, akinek hangja köszönőviszonyban áll a puszta emberének hangjával. Erre a célra kiválóan alkalmasnak tűnt az egyik gitáros rock zenész ismerősöm. Igen ám, de mivel gimnazista korában az őt vehemensen kikérdező édesanyja hatására, a tanintézmény sikeres befejezése ellenére is, erősen akadozó nyelvjárású felnőtt vált belőle. Kútba esni látszott a dolog. Végül a leírt szöveg lakásán való többszöri hangos felolvasására bíztattam. Szó mi szó, az első élesnek szánt felvétel kétségbeejtő kudarcba fulladt: tovább folytatódott az otthoni gyakorlás. Nem vitás, a későbbiekben sok munkába telt a rögzített felvételek hangszerkesztése, de az utolsó rész felolvastatása alkalmával már tetten érhető volt a számottevő javulás. Én pedig hálával tartozom a szeszélyes sorsnak, hogy egy gondolat formájában utamba hengerítette a Hortobágyot!