: PÁRJÁT RITKÍTÓ — ilyesmi is megtörténhet (1984)
Rövid ideig dolgozhattam együtt az elvált 4 gyermekes
anyukával. A boltban ő vitte az adminisztrációt. Kinézetre, bőven a felejthető
kategóriába tartozott. Nem lehetett női vonásokat felfedezni rajta. A
kiszámíthatatlan sors pártfogásba vette. Egy nagyobb családi eseményen
megjelent egy korban hozzá illő férfi. Jóképű, intelligens, és gyermektelen
volt. Intenzíven folyt az udvarlás, összeköltöztek. Néhányszor találkozhattam
vele, még, mint friss udvarlóval, ilyenkor egy-két szót váltottunk egymással.
Szimpatikus volt. Idővel egy másik egységbe átkéredzkedett, a kolléganő.
Nem csak a munkahelyén volt nagy a szája a hölgynek,
hanem úgy nagy általánosságban, bárhol. Gyerekei odavoltak nevelőapjukért, ez
igaz volt fordítva is. Mehetett volna tovább minden gördülékenyen, de a nagy
száj, az nagy száj. Egyik este a feleség nagyon nyelvelt a férfivel. Bírta,
amíg bírhatta. Az asszonyt az ágyról maga mellől ellökte, aki a földre esett,
és jobblétre szenderült. Rendőrségi ügy lett belőle, bíróságra került az ügy. A
jogi határozatnak megfelelően, pár év börtönben letöltendő szabadságvesztésre
ítélték a férfit. Minden jónak és rossznak vége szakad egyszer. Szélesre tárult
a börtönkapu, szabaddá vált az özvegy. A 4 gyermek visszavárta, így együtt
maradhattak.