18.
ÖRÖK REJTÉLY MARAD ELŐTTEM – előre nincs megírva semmi sem (1984)
Péntek. Délelőttös műszak, letelt a
munkaidő. Bementem az öltözőbe. Jólesően ültem le. Egy hét sörözés Pozsonyban a
haverokkal, utána ugyanannyi idő a szemészeti klinikán. Egy újfajta szemcseppre
fognak átállítani. Két hét lazítás következik, feldobódtam. Tenni-venni kezdtem
magam körül. Eközben azon kaptam magam, hogy
úgy készülődöm, mintha ide többé nem térnék vissza dolgozni. Lazára
vettem a figurát. Menetkészen álltam. Először a férfiöltözőbe néztem vissza,
majd az áruházból kilépve az üzletre, az utcán jó távolról az üzletházra. A
lakótelep közepén lévő HÉV-állomásra tartottam. Az aluljáróban haloványan még
emlékeztem az újsütetű hóbortra, de a helyi érdekű vasúton utazva már kiröppent
a fejemből.
A pozsonyi
sörözés kipipálva, de a szemészeti klinikán minden másként alakult. Az új
szemcsepp nem váltotta be a hozzáfűzött reményt, mi több, hamarosan a műtőasztalon
találtam magam. Ettől nem estem kétségbe. Az operáció után pár nappal a bevérzett
kötőhártyáról az injekciós tűvel végzett vérleszívás nem viselt meg, de ezt
hamarosan súlyos orvosi műhiba követte. Hiába jeleztem a szakorvosnak, hogy
milyen rendellenességet tapasztalok, ő ahelyett, hogy réslámpával átvilágította
volna a bal szem kocsonyás törőközegét, vizuálisan ránézett a műtéttől erősen
véreres szememre, és ezzel magyarázta az okot. Péntek délután öt lehetett,
igyekeznie kellett az óvodában várakozó csemetéjéért. Mindennek tetejébe, a
hétvégén, az egyre romló látásról hiába szóltam az ügyeletes orvosoknak és a
nővéreknek, siket fülekre találtam.
Mi történt? Az
üvegtest, mely a szem zárt, kocsonyás belseje, telefolyt vérrel. Ennek
következtében a pupillán át beérkező fény útját elzárta a retina elől. Mivel a
jobb szememre ekkor már csak fényt láttam, lényegében elvesztettem a
hasznavehető látásomat.
Hosszú és
küzdelmes út vezetett a müncheni szemklinikáig. Tengeri kígyó hosszúságú
szövevényes történetét ezúttal nem elevenítem fel. A bevérzett üvegtest eredményes
megoperálása fejlett orvostechnikát igényelt. A műtét sikerült. Mivel ettől
függetlenül leszázalékoltak, a boltba többé nem mentem vissza dolgozni.