44. NINCS RÁ SZÓ – kontra (2015)

A helyszín egy intézmény. A folyosó túlsó végéből az étel-ital automatához általános iskolás korú gyermek érkezett. Pénzecskéjét ügyetlenül kotorta elő, mert az a kezéből kiesett és elgurult. Leguggolt, tenyerével keresgélte a meglógott érmét. Türelmesen tette, bízott a szerencséjében, de minden igyekezete ellenére csalódnia kellett benne. Feladta, és keserű szájízzel indult volna vissza a folyosóra. A távolból figyelő hölgy utána szólt. Egymás mellett álltak már. A felnőtt a gyermektől kérdezett valamit. Az automatától hamarosan egy boldog gyermek távozott, kezében kedvére való falattal. Hogy mi lenne ezen felháborító? Semmi sem.

A lényeg most következik.

A lépcsőnél álló hölgy nem csak a pórul járt gyermek sanyarúságát figyelhette meg, hanem azt is, amint az intézmény egyik gyengén látó, évtizedek óta megbecsült alkalmazottja pár méterről látta a gyermek balsorsát, és ahelyett, hogy segítségére sietett volna, sarkon fordult, és bement a hivatali szobájába. Az ajtót maga után nesztelenül behúzta.