23. NEM MINDEN ARANY, AMI FÉNYLIK – tanulópénz (1980)

Fiatal kezdő munkavállalóként – mit sem értve a felnőttek világából – gyakran éreztem magam zöldfülűnek. Áruforgalmi-ügyintéző munkám révén nem csak a kiskereskedelmi hálózatra láttam rá egyre szélesebb látószögben, hanem a vállalat központjára is. Lettek szimpatikus és hátam közepére sem kívánt kollégák is.

Az árubeszerzési osztályvezető ez utóbbiak közé tartozott. A cérnavékony harmincon túli hölgy alaposan el volt telve önmaga szakmai fontosságával. Lehetséges, hogy ebben őt – számomra észrevétlenül – táplálhatta valamilyen titokzatos erőforrás, de hogy nem a körülötte legyeskedő szépfiúk tömkelege, az holt biztos. Szerintem imponálhatott neki a titulusa. Néha összefutottunk a központ folyosóján. Ilyenkor mindig lerítt róla az „én több vagyok nálad” üzenete.

Karácsony előtt az árubeszerzési osztály vezetője az igazgató-helyettes uszályaként átjött hozzánk a kereskedelmi osztályra – egyfolytában vihogott. Sorra koccintott a kollégákkal, lassacskán én következtem a díszsorfalban. Méla undorral gondoltam az elkövetkezőkre. Odaérve hozzám, kellemes ünnepeket gagyogott, mire én nagy nehezen kipréseltem magamból egy fanyar „viszont” ellentételezést. Zavaros szeme kimeredt, utána fennhangon és vihogva szétkürtölte, hogy én milyen kedvesen köszöntöttem őt a szeretet ünnepe alkalmából. Valami olyasfélét gondoltam vele kapcsolatban ekkor, hogy: kapd be – persze, soha nem adtam volna oda.

Teltek-múltak a hónapok. Egyszer csak mit hallok? A cégnél néhány boltvezető nagy mennyiségű pörkölt kávé számla nélküli forgalmazása miatt lebukott. Rendőrségi ügy lett belőle. A további fejlemények elkerülték a hallójáratomat, de a szemem élessége a kellő pillanatban résen volt. A központ folyosóján ismét összefutottam a nagy kedvenccel. Még az addigiaknál is véznábbnak tűnt semmilyen alakja, arca porig romokban. Vajon hova tűnt róla a régi fénylő gőg? Mint megtudtam, a férje vastagon benne volt a kávébizniszben mint a szállító nagykereskedelmi cég egyik meghatározó vezetője. Az asszonykának kiált a rúdja. Arról nem lett információm, hogy ő is részese lett volna-e az orgazdaságnak, de ha nem, akkor is megtanulhatta egy életre a közismert közmondást: nem minden arany, ami fénylik.