Nem ér a nevem
Nem ér a nevem
már egy fabatkát,
a dicsőségből
mi sem maradt hát.
Rám is mosolygott
a kék, derűs ég,
volt osztályrészem
a népszerűség.
Lángoló szívek,
lobogó lelkek
körülrajongtak,
s hogy ünnepeltek!
Hír és dicsőség
volt pályabérem:
babérkoszorú
fityegő érem.
Azóta eltelt
egy emberöltő,
névtelen senki
a régi költő.
Sorsom megáldott
sokféle jóval,
azután megver
bottal, mankóval.
Koszorúm fonnyadt,
a zörgő babért
már odaadnám
egy tányér babért.
Égi behívóm
ha küldik nekem,
felkiabálok:
- Nem ér a nevem!
-Buda, 1974.