163. NÉGYSZEMKÖZT – tisztánlátás (1983)

Régi szakembernek számított a cégnél, ezért kaphatta meg az áruház igazgatói posztot. Az idő távolából visszatekintve, erre a munkakörre nem rendelkezett megfelelő kvalitással. Mindegy, ő dirigált nekünk, helyetteseknek.

Ha rájött a hoppáré, behívott minket az irodába, és mondta, ami éppen az eszébe jutott. Én voltam a legfiatalabb helyettes, az utánam következő kolléga nálam legalább tíz évvel idősebb volt. Egyszer csak rám nézett, és olyan arcpirító sületlenséget vágott a fejemhez, hogy kis híján ráborítottam az asztalt. Sosem voltam híve az erőszaknak. Erőt vettem hirtelen támadt jogos felháborodásomon. Miután véget ért a tobzódása, egy előző napi példára hivatkozva, hamis állítását pontról pontra megcáfoltam. Ezzel nagy feltűnést keltettem a kollégák között. A nálam harminc évvel idősebb áruház igazgató csak lesett. Zárszóként nyersen hozzáfűztem:

– Nem szeretem, ha igaztalan dolgokkal megvádolnak!

Miután véget ért a fejtágítás, leléptem. Bementem a férfiöltözőbe, ahol felhevült arcomat hidegvízzel hűsítettem. Hamarosan érkezett a főnök:

– Bocsánatot kérek, hogy igaztalanul megvádoltalak! – nem kis tett volt tőle.

Méltányolva a helyén való cselekedetet, csak ennyit feleltem:

– Tőlem ne kérjen bocsánatot főnök, de hamisan ne vádoljon meg! – ebben maradtunk.