148. NEGRO CUKORKA – jogutód (1964)

A fogorvosok határozottan óva intenek minket a cukorka fogyasztásától, de a házi orvos torokkaristolás ellen akár gyógycukorkát is javasolhat a betegnek. Ezek után alaposan megvakarhatjuk a fejünk búbját. De nem csak a torkot gyógyíthatja a negro.

Guszti bácsi fogalommá vált közöttünk, óvodások között. Az akkor harminc év körüli, családos férfi egyik karját, félig levágta a szövőgép. Jó idő esetén az ovi udvarán játszottunk. Kellemesen telt a délelőtt. Ezen már csak Guszti bácsi közeledő alakja lendíthetett egyet.

Közös kerítése volt a szövödének és az ovinak. Kerek képű, barátságos kinézetével és meleg hangú beszédjével a drótkerítés mögött szokott megjelenni. A magas portartalmú gyári levegő ellen vitaminráerősítést kaptak a dolgozók: tej, csipke szörp, negro. Ha sikerült cukorkát szereznie, akkor jókedvűen odaballagott a kerítéshez. A kéményseprő figurával díszített zacskóból egyesével megajándékozott minket. Aközben mohón ittuk a lelkünknek szóló szeretett teljes szavait. Csak akkor látszott gondterheltnek, ha üres volt a zsebe, és őt megpillantva, kiabálva magunkhoz hívtuk.

– Most nincs cukorka, gyerekek! – kiáltotta távolról vagy súgta a kerítés mellől.

Azóta többször is eszembe jutott Guszti bácsi. Leggyakrabban akkor, amikor a sétából hazafelé tartva a vakvezetővel, a lakáshoz közeli általános iskola kerítése mellett haladtunk. Az udvaron rohangáló nebulók kiáltva siettek hozzánk. Igaz, zsebemet a negro súlya nem húzta, de a bal lábam mellett hosszúpórázon ott sertepertélt a gyerekek között méltán népszerű Kicsi. Kísértett a múlt. Jogfolytonosa lettem Guszti bácsinak.

Vajon milyen jogutódja lett Simon Guszti bácsinak a fehér botos Laci? A suli kerítése mellett haladtunk. A gyerekek megkértek az utcára kikerült labda visszaadására. Mondtam nekik, hogy ehhez a segítségükre lesz szükségem. A biztonság kedvéért felemeltem a fehér botot tartó jobb kezemet, és nevesítettem. Miután tisztában lettek a távirányításhoz szükséges irányokkal, indulhatott a játék. Kórusban kiabálták a megfelelő irányt. Néha erősen megoszlott a kiáltott irányok neve, ilyenkor megálltam, hogy tisztázzuk a tisztázni valókat. Már kiáltották a célba érést. Leguggoltam, kezemmel a földön keresgéltem, eközben jól érezhetően fokozódott a feszültség. Óriási rivalgás követte a labda megtalálását. Mosolyogva közelítettem feléjük, és a kerítésen át kinyúló egyik kis pracliba véletlenszerűen beletettem a lasztit. Köszönethullám talált telibe, de már futottak is a sportpálya felé.