21. NAGY UTAZÁS – százforintos történet (2014)

Felszállva a két kocsiból álló vasúti szerelvényre, a peronon kialakított kényelmes ülőhelyen batyuztunk le Katival. Az egyik nevenincs megállóhelyen pityókás nemzetiségivel gyarapodott az utasok száma. Kajánul ránk bazsalygott. Szimpatikusak lehettünk neki, mert rögtön elmesélte a rá váró közeljövőt. Zsebében kerek százassal tart az innen száz kilométerre lévő Tokajba. Rokonokhoz igyekszik, szereti a finom bort. Némi maga elé bambulás után elindult a zsúfolt vagon belsejébe. Belefeledkeztem a vonatkerekek zakatolásába. Pár percig tarthatott az idill, mert a lepukkant utas kalauzzal a hátában újra előttünk imbolygott. Nyújtotta a szót, mint a rétes tésztát. Eközben nagyobb településre megérkezve szusszant egyet a vonat. Le- és felszálltak az utasok. Hangosan füttyentett a jegyvizsgáló. Tovább döcögött a szerelvény. Ott folytatódott a fölösleges szószaporítás a potyautas részéről, ahol az imént abbahagyta. Egyről kettőre nem jutottak egymással. Egyikük részéről fogyott a taktikai készlet repertoár, az ellenérdekelt félnél pedig körvonalazódott a végső kifejlet. A következő megálló egy kies hely volt. Menetrend szerint fékezett a masiniszta. Hangos csattanással feltárult az ajtó. A zsebében kerek százassal próbálkozó világfi szűrét kitették a friss levegőre.

Ráfaragott az erősen távolbalátó fickó. Gyorsan szürkült, hűlt a levegő. Közvilágítás az ablakban. A következő vonat két óra múlva érkezik. Amennyiben nem akart megfagyni a két ballábas kalandor, a sínek mentén kilométereket bandukolhatott vissza a városig. Egy megállót kockázat nélkül lehet bliccelni. Öreg estére hazaérve, bádogbögréjét lőrével teletöltve, az egészet, mint aranyszínű tokajit kihörpintheti.