25. Lavinakutató – hegyi mentő
Leczki Sarolta (mentőkutya kiképző)
Már a XVI. század elejétől maradtak ránk írásos, képi, és történeti emlékek a lavinakutató kutyáról (hegyi mentő). Az ősök a legkülönbözőbb hegyi keverékek voltak, azok leszármazottaiból alakult ki a bernáthegyi fajta. Magánházaknál és kolostorokban egyaránt tartottak kutyát. Adottságait felismerve, a hegyek között eltévedt, eltűnt személyek felkutatására is igénybe vették őket. Kiváló volt a szaglásuk (az ember szagérzékelésénél körülbelül kétszázszor erősebb a kutyáé). Keresőmunkájukat télen-nyáron természetes ösztönük szerint végezték.
A mai lavinakutató kutyák céltudatos kiválasztáson és
felkészítésen esnek át. A klasszikus lavinakutyát – bernáthegyi, rumoshordóval
a nyakában – el kell felejteni, hiszen már a XX. században sem ők teljesítettek
mentőszolgálatot a hegyekben. Tömegüknél fogva (70-
Magyarországon lavinakutató vizsga megszerzésére nincs lehetőség. A környező országokban, Szlovákiában, Ausztriában és Szlovéniában viszont igen. A különböző hegyi mentő szervezetek hirdetik meg a lavinakutató tanfolyamot, ami után vizsgát lehet tenni. Egy ilyen felkészítésen vettem részt – a négy magyar egyikeként – Szlovákiában, a Magura hegyen. A négy képesítést szerzett kutya között volt belga juhász Kevin kutyám is, aki ma már nyugdíjas napjait éli.
A lavinakutató kutya kiválasztása sem egyszerű dolog. Jó mozgáskészség, jól motiválhatóság, kifejezett keresőkedv és atletikus anatómiai felépítés a célszerű erre a feladatra. Ezeket a kutyákat lehetőség szerint már kiskoruktól szoktatják a “munkahelyükhöz”, azaz a havas hegyvidékhez. Sok mozgatással jó fizikai kondícióban tartják őket, hisz a hóban való közlekedés komoly izomzatot feltételez. A lavinakutató vizsga letételéhez több hónapos munka szükséges, és minimum 18 hónapos kortól lehet letenni.
A vizsga két alapkövetelménye: a kutya tökéletes fegyelmezhetősége, irányíthatósága és persze a tökéletes szimatmunka. A vizsga során nem csak embereket, hanem használati tárgyakat is meg kell találniuk a kutyáknak, például sílécet vagy egy hátizsákot, mert azok megtalálási helye is utalhat az eltűnt pozíciójára.
Hegyi menedékházban laktunk. A vizsgára készülés egy hétig tartott, hisz már előképzett kutyákkal mentünk ki, mindegyikünk kutyájának volt már terület vagy romkutató vizsgája. Elméleti felkészítést kaptunk a lavina természetével kapcsolatban. A lezúduló lavina állhat porhóból, de jeges hóból is. Ezeket a terepviszonyok ismeretével kombinálva, következtetni lehet a lavina alakjára: nyújtottabb, esetleg szélesebb háromszög, trapéz – ha egyenes terepen szakadt le a hó. Ezek az alapismeretek elengedhetetlenül fontosak az eltűnt személy keresési helyének beazonosításához. Keresés közben a szerencsétlenül járt személy valamely használati tárgyának megtalálása nagyban elősegíti a kutatók hatékony munkáját. A katasztrófa bekövetkeztekor elveszített síléc, síbot, sí szemüveg, sapka és kesztyű arra utal, hogy a megtalálás helyétől távolabb kell keresni az eltűnt személyt – ezek a tárgyak a hó felszín közelében lelhetők fel. A hátizsák viszont a hó mélyebb rétegéből kerül elő, ami arra utal, hogy annak közelében érdemes keresni a tulajdonost. A kutyákat ezért kell betanítani tárgyfelkutatásra is, ami számukra jóval nehezebb feladat, mint a személykeresés.
Keresendő tárgynak csak olyan ruhadarabot vagy felszerelési tárgyat praktikus használni, amely szervesen kapcsolódik a sízéshez vagy túrázáshoz. A gyakorlás legelején az egyik kedvenc tárgyával célszerű apportíroztatni a kutyát. A későbbiekben a kutya szeme láttára kell előbb kis, majd nagyobb, míg legvégül akár méternél is mélyebbre elásni a különböző tárgyakat. Aztán mindezt a kutya szeme elől elrejtve kell megtenni. A kutyát minden sikeres akció után jutalmazni kell.
Ha egy terület- vagy romkereső kutyát akarunk kiképezni lavinakutatóvá, akkor ő automatikusan embert fog keresni. Ezért őket talán még nehezebb rávenni a tárgykutatásra.
A személykeresés tanításakor Kevin szeme láttára beástak a hóba. Félelmetes volt, hogy még a tíz-húsz centi vastag hótakarónak is óriási a súlya, alatta megmoccanni szinte lehetetlen. Másodszorra még mélyebbre kerültem. Utána megnehezítették Kevin dolgát. Látótávolságon kívülre vezették, és ismét beástak a hóba. Utolsó alkalommal pedig két és fél-három méter mélyre lettem eltemetve. Hátborzongató érzés volt odalent. Figyelembe véve a jelen lévő, tapasztalt hegyimentők tanácsát, egy megfelelő nagyságú, gömb alakú teret alakítottam ki a fejem körül, hogy körülbelül egy órára elegendő oxigént biztosítsak magamnak. Kevin rám talált, és ezzel véget ért a gazdakeresés feladatsora. A továbbiakban már egy idegen személyt kellett felkutatnia.
Zaj és szagterhelés nem éri a lavinakutató kutyát. Munkáját – legalábbis ebből a szempontból – nyugodt körülmények között végzi. A hó kiváló szigetelőanyag. Minél régebben temette be áldozatát, annál inkább telítődik szagával. Nem kívánom senkinek sem, de ha valakit mégis elsodor egy lavina, és közben valamelyest sikerül megőriznie lélekjelenlétét, próbáljon meg folyamatos mellúszó mozdulatokat végezni. A hómozgás leálltakor a keze így nem kerül a testével párhuzamos helyzetbe, és képes lesz életmentő teret képezni. Hogy a földhöz képest épp milyen testhelyzetben van, azt a nyálának kicsurgatásával tudja megállapítani. Ha sikerül egy kisebb üreget kialakítani, az fél óra biztos esélyt ad a megmenekülésre. Egy óra múltán szinte alig marad rá esély.
A hegyek között felnőtt, kiképzett és nagy gyakorlattal rendelkező kutatókutyák is hetente legalább öt napot gyakorolnak. Az egész éven át tartó foglalkoztatás teszi lehetővé számukra a – teljes koncentrálóképességet igénylő – megbízható szimatmunkát. Ha nincs lefagyva a hóréteg, az alatta három-négy méterre lévő embert a kutya közel száz százalék biztonsággal fogja megtalálni. Lefagyott hóréteg alól élve ritkán kerül elő ember. A kutyák hallótávolságon belül dolgoznak. Rossz időjárási viszonyok esetén pedig látótávolságon belül – pórázt nem használnak a felvezetők. A nyomra akadó kutya körözve halad a célpont felé, odaérve kaparni kezd, és szinte extázisba esik: őrült iramban kezd ásni, és közben eszeveszetten vinnyog. A hangrezonáció előidézhet hócsuszamlást, ezért a lavinakutató kutyákat nem tanítják ugatásra.
Alkalmanként – ez függ a kutyától, az időjárási viszonyoktól stb. – átlagosan fél órát szabad gyakorolni. Ez naponta többször is megismételhető. Ezt az időbeosztást alkalmaztuk az egyhetes tanfolyamon is. A folyamatos munka közben így mindegyik kutyának jutott idő pihenésre. Délelőtt két-három, délután pedig három-négy órát tréningeztünk.
A lavinakutató kutya igazi vizsgája az éles bevetés. Az osztrák, a szlovén és a szlovák gyakorlat a következő: a lavinakutató kutyák gazdái többnyire a területi hegyimentő egyesület tagjai, így riasztás esetén elsőként ők kerülnek bevetésre. Riasztáskor a keresendő személyek számáról már van számadat, így az ügyeletes annak tudatában határozza meg a keresőcsapat létszámát. Mire az ügyeletes bevetési parancsnok csoportjával együtt megérkezik a helyszínre, a központból újabb csoportokat értesítenek, és azok indulásra készen állnak. Szükség esetén újabb és újabb egységek vethetők be óraműpontossággal.
Egy-egy kutya – ideális időjárási viszonyok esetén – húsz-negyvenméteres sávot kutat fel. Ennek szélességét a terepviszonyok is jelentősen befolyásolják. A kutyás keresőcsapat csatárláncba áll fel, őket egy másik, “technikával” felszerelt társaság követ, a szondásoké. A szonda nem más, mint egy három-négy méter hosszú ruganyos bot, amellyel a hó alatt lévő terepet lehet érzékelni. Ezt a keresőtechnikát tanfolyamon tanítják. Egy ilyen felállású csapat három-négy órán át kutat, utána felváltják őket. Ha nehezen közelíthető meg a lavina helye, vagy ha zord időjárás uralkodik a mentés helyszínén és a felmentő csapat nem érkezik meg időben, a terepen lévő egység mindaddig folytatja a munkát – pihenés közbeiktatásával –, míg megérkezik a váltás, de csak maximum egy napig. Amennyiben a kutya határozottan jelez, akkor a helyszínt átvizsgálják szondákkal – van teleszkópos és nem kihúzható rúd is. Ha a bot ruganyossága által érzékelt jel nem utal egyértelműen emberi jelenlétre, akkor egy másik kutyával kontrolláltatják az első munkáját. A kontrollkutya jelzésére a hátizsákokból előkerülnek az alapfelszerelésnek számító ásók, és őrült iramban folyik a menekítés. A hó fogságából kiszabadított személy mentésének további folyamata sok mindentől függ. Ideális esetben érte mentőhelikopter érkezik, de ha viharos szél fúj, vagy erős havazás áll be, akkor előkerül a szintén alapfelszerelésként jelen lévő, könnyű szerkezetű mentőágy, amelyen a hegyimentők leszállítják a sérültet a legközelebbi településre.
A különböző járművek használata mentés közben elkerülhetetlen, ezért a kutyákat szoktatni kell: a helikopter rotorzajához és a katonai szállítójárműveken való utazásra is. Mivel ilyen esetekben kis helyen sok személy és sok tárgy zsúfolódik össze egy légtérben, ezért a kutyáknak nyugodtnak, közömbösnek kell lenniük. Mivel a lavinakutató munka a kutyáktól nagy állóképességet és erős koncentráló készséget igényel, ezért táplálásukra oda kell figyelni. Vannak kimondottan nagy igénybevételnek kitett munkakutyák részére kifejlesztett száraztápok. Az ideális minőségű táp esetén kondíciójuk feljavul, mozgékonyabbá válnak, szőrük kifényesedik, szükségüket rendszeresen fogják végezni, székletük jó és teljes emésztésről fog árulkodni. A tápok adagolásánál elsősorban a kutya fizikai állapotát veszem alapul. Az én mércém: a kutya bordája szemmel ne legyen látható, de kézzel jól lehessen tapintani, és ugyanez vonatkozik az ülőcsontjára is; a túlsúly tönkreteszi a kutya izületét. A lavinakutató kutyák esetében – a rideg időjárásból adódóan – némi plusz súly megengedhető.
A lavinakutató kutyák nyolc-tízéves korukig dolgoznak: ezt leginkább az állóképességük határozza meg. A gazda számára figyelmeztető jel, ha hívó szavára már nem érzi ugyanazt a lelkesedést a kutyán, mint korábban.
A katasztrófamentő csoportok közül a lavinakutatók vannak leginkább magukra hagyatva. Feladatukat az infrastruktúrától távol végzik, munkakörülményeik zordak, és nem utolsó sorban életveszélyes terepen kutatnak.
ÉLETKÉPEK
Megtörtént a riasztás. A kutatócsoport egy futballpálya nagyságú terület láncszerű átfésülésébe kezdett. A negyven-ötven főből álló csapat háromszor járta végig a völgyet, de keresőszondájukkal nem találtak nyomra. Valami ok miatt a szokásosnál később érkezett meg a két lavinakutató kutya. Azonnal munkához láttak. Egyikük negyedórán belül jelzett. Hiába iparkodtak az ásók, a szerencsétlenül járt sízőt már nem tudták élve kiszabadítani. A szondával kutatók is bejárták azt a területet, ahol a kutya a betemetett ember szagát megérezte. A hajlékony rúddal azonban csak egy kidőlt fenyőfa törzsét tudták beazonosítani, ráadásul a lavina által elragadott ember teste fölött fenyőágak voltak. A kutya pedig úgy is rátalált…
Kanadában történt. Lavinaveszély állt be. Ennek ellenére az egyik bányatulajdonos a barátjával felment az üzemhez, hogy annak kapuját megerősítsék. Már lefelé igyekeztek, mikor a hóomlás elsodorta őket. A bányatulajdonos nem veszítette el lélekjelenlétét. A lavinában úszómozdulatokkal haladt a völgy felé. A hótömeg alázúdult és megállt. Mivel a férfi keze a feje előtt volt, maga körül üreget tudott képezni, majd sziszifuszi munkával tíz óra alatt kiásta magát. Csakhogy, mire kijutott a felszínre, már öreg este volt. Úgyis fogják keresni, gondolta, a sötétben nem érdemes nekiindulni, határozta el, és visszament pihenni a lyukba. Tehette, melegen volt öltözve. Reggel, amikor felébredt rájött, éjszaka egy újabb lavina temette be! Kezdhette elölről! De kiásta magát, s miközben mindenki az első lavina helyén, a hegy teteje közelében kereste, ő békésen besétált a faluba. Eközben a fél város őt és a barátját kereste. Közel egy napot raboskodott a hó fogságában a magát végül is szerencsésnek mondható bányatulajdonos. Ez az eset egyedülálló a világon, ilyen sokáig és ráadásul két lavinát még nem élt túl senki.