134. KUTYAFÁJÁT – poénra vette (2005)

Harmincan lakhatják a borsodi zsáktelepülést. Igazi világvége hely. Errefelé bizony előfordul, hogy a kutyaház cseréptetős és padlófűtéses. Forró nyári nap. Szétnézünk a faluban. Ódon, rendben tartott házacska, a felirat szerint az 1870-es évekből való. Előtte állva beszélgetünk Katival: felelevenítjük gyermekkorunk faluhoz köthető emlékeit. A kapuban idősebb hölgy jelenik meg, kedvesen beljebb tessékel minket.

Az apró házikóban makulátlan tisztaság és rend a lelke mindennek. Már az udvarban beszélgetünk az életvitel szerűen a fővárosban lakó hölggyel. Mellénk kerül a házi kedvenc kutya. A portán négyzetméter nagyságú tavacska, benne vízi virág pompázik. Óhatatlanul adódik a kérdés:

– Bele szokott feküdni a kutya?

– Áh, dehogy, még egyszer sem, pedig tíz éve megvan a ház – felelte a házigazda.

Nem maradt idő a második kérdésre, előbb Kati, majd a hölgy nevette el magát. Megtudtam, hogy válasz közben a blöki látványosan belehasalt a tavacskába. A házigazda hosszasan szabódott, hogy tényleg nem szokott ilyet tenni és nem érti, mi történhetett vele. Zavarában a szokatlan viselkedésről megpróbálta kifaggatni a kutyát, de ő csak a hűsöléssel törődött.