6. Kontinentális vizslák

Gyárfás Marianne (aranykoszorús mestertenyésztő és mestervezető, a Vadászkutya Teljesítmény Bírói Testület tagja és a Magyar Pointer Klub elnöke)

Az angol vizslák, de legfőként a pointer az a fajta, amelyből az összes kontinentális fajtát kialakították, modernizálták. Mai formájukban az 1900-as évek táján alakultak ki, és akkor már rendeztek nekik versenyeket is. A mai kontinentális vizslák a XX. század közepére érték el véglegesnek ismert formájukat. Munkájukkal a vadászat teljességét felölelik, de annak egyik vállfaját sem művelik olyan magas szinten, mint a specialisták. Hazánkban a két legismertebb fajtája a magyar és a német vizsla.

A következő feladatokra használhatók: mezei munkára (vad felkutatása, fixálása), meglőtt vad keresésére és behozására, vízi vadászatra, erdei vércsapa munkára (vérnyomon követés).

Ami a kiválasztásban eltér az angol vizsláktól: egy kontinentális vizsla esetében előnyös, ha jó apportkészségű. Szívesen vegye fel a földről a tárgyat, elejtett vadat, és vigye oda gazdájának. Ez öröklött, vele született tulajdonsága: ezt természetesen lehet tanítani, de sokkal jobb, ha a kutya ezt már a génjeiben hozta magával. A kölyök kiválasztására mindaz igaz, ami az angol vizslák esetében - ez kiegészül az apportkészségre figyeléssel.

A mezei munkájuk különbözik az angol vizslákétól. Mivel a kontinentális vizslák “puska alatt keresnek” (csak olyan messzire távolodnak el a vadásztól, ami a puskalövés távolsága), ezért ezekkel a kutyákkal már fiatal korban gyakorolni kell, hogy ne menjenek messzire a tulajdonostól. Ugyanúgy meg kell állniuk a vadat. A különbség az, hogy a lelőtt állatot vissza kell hozniuk. Lényeges, hogy minél finomabban fogják meg a vadat - azt ne cibálják, ne tépjék. A kutyának az ez iránti képessége alapvetően öröklött. (A képességvizsgán – amelyen csak az örökletes adottságait vizsgálják – kizáró ok, ha a kutya rágja, tépi, vagy elássa a vadat.) Az apportirozás /vadvisszahozás/ gyakorlásánál fontos, hogy a fiatal vizsla minél több tárggyal, majd vaddal ismerkedjen meg.

Sebzett és elpusztult vad megkeresése. A mindenes vadászkutyák legfőbb feladata, hogy megkeressék a lelőtt vadat.

Kétféle vadkeresési metódus van, az egyik a légszimaton alapul (a levegőben terjedő szag alapján keres), a másik pedig a vonszalék munka (a meglőtt vad földön hagyott szagnyomán kutatja fel). Ha a kutya látja, hogy hová esett le a lelőtt szárnyas – rekettyésbe, nádasba stb. –, akkor annak irányába szalad és a vad közelében annak a levegőben terjedő szaga alapján fogja megkeresni. Amennyiben nem láthatta a vad leesésének helyét, úgy őt a vadásznak irányba kell küldeni. Elszaladó állat - szárnyán megsebzett fácán vagy meglőtt nyúl - esetén a kutyának meg kell mutatni a vad menekülésének feltételezett irányát, aki földre szegzett orral elindul keresni a nyomon, a vad földön illetve a növényi részeken hagyott nyomán.

Erre a munkára tanítani kell őket. Versenyen a vadat visszahozó kutyának le kell ülnie a gazda elé, vadászaton pedig kezébe kell adnia azt.

Vízi vadászat. A vizslák vízi munkája két részből áll. Az egyik, hogy a nádasban megtalálja és felhajtsa a vadkacsát (nádi kajtatás). A beküldött kutyának szisztematikusan át kell fésülni a nádast, fel kell rebbentenie a vadat, és figyelnie kell, hogy lelövése után az hová esik le. A felkutatott vadat vissza kell vinnie gazdájának. A vízi munka másik fajtája, amikor a tó közepéről vagy annak túlsó feléről kell begyűjtenie az elejtett állatot. A vadásznak tehát nem csak szárazon, de vízen is különböző irányba kell küldeni a kutyát– egy jó vadászkutyát szárazon és vízen is a vadhoz lehet irányítani. A vízi vadászat specialitása a vízicsapa munka: a meglőtt, sérült vad szagát vízen követi a vizsla, majd ha megtalálta, megfogja vagy puska elé hajtja.

Erdei munka: vércsapa- és erdei vonszalék munka. Az erdőben kétféle munkája van egy vizsla fajta kutyának: a meglőtt, de elszaladó apróvad követése és visszahozása, illetve a megsebzett nagyvad – vaddisznó, szarvas, őz - vércsapán követése. Ez utóbbit nem szabadon, hanem egy hét méter hosszú vezetéken (pórázon teszi). Ez véreb munka: ha nem is olyan magas szinten, de egy kontinentális vizslának is tudnia kell pár órás, nem túl hosszú vércsapát követni, a sebesült vadat megtalálni.

A meglőtt vad vérveszteségétől, az aljnövényzet sűrűségétől, és az időjárási viszonyoktól is nagymértékben függ, hogy milyen távolságban képes a kutya megtalálni a vadat. Több napos nyom esetén vérebeket vesznek igénybe.

A hivatásos vadász mellett – télen-nyáron – dolgozó, már fiatalon befogott vadászkutya nagy igénybevételnek van kitéve. Tízéves korukban már megérettek a nyugdíjazásra: addigra hallásuk, látásuk és szaglásuk mellett az izületeik is megkopnak. A nyugdíjba vonulás előtt álló tapasztalt vizsla még nagy szolgálatára lehet gazdájának. A helyére szánt fiatal kutya betanítása ugyanis sokkal könnyebben megy, egy nagy tapasztalatú “öreg” mellett. A tanítás ideje körülbelül egy év, ám a már kiképzett kutyán is élete végéig van mit csiszolni.