193. KICSI A RAKÁS – könyv ír (2003)

Ez a történet a hiteles tanúm rá, hogy idővel alapélmények is kieshetnek az ember fejéből. A hangalapú kulturális honlap Könyv tartalmát átalakítva, végighallgattam az Életbajnokok című kötet saját hangoskönyv változatának általam felmondott előszavát. Eleinte nem tudtam hova tenni a hallottakat, aztán csak megerőltette magát az emlékezetem.

Az Életbajnokok olyan nem látó, mozgáskorlátozott, siket, transzplantált és mentálisan enyhén sérült emberekről szól – meg két légzésbénultról –, akik helyzetükön sportolással emelkedtek felül. Mindegyik kötetemmel úgy vagyok, ha legalább egy olvasónak elnyerte a tetszését, megérte.

Úgy rémlik, hogy elektronikus levéllel lépett kapcsolatba velem a fiatalember. A suliban pajtásaival kicsi a rakást játszottak. A bikáskodás úgy alakult számára, hogy ráhengeredve a többiek, enyhén, de maradandóan megsérült a gerince. Teljesen padlóra került – régi önmaga árnyékává vált. Felnőtt lett, ami talán még inkább elkeseríthette testi korlátozottsága miatt. Valaki figyelmébe ajánlotta az Életbajnokok című olvasmányt. Hallgatott a jó tanácsra, kezébe vette a riportkötetet, és magába szívta a történeteket. Az utolsó epizód után hátradőlt a székben, magába szállt, és erőt merítve a sorokból, nem kis munkával lelkileg talpra állt. Magát és a világot is egy másik szemüvegen át látta már, végleg megszabadult a múlt nyomasztó terhétől. A levél végén megköszönte a számára létfontosságú könyvet, és elbúcsúzott.