: KÉZBEN TARTOTT KORMÁNY — fültanú (2016)
A Szép Juhásznétól a Budaörsön lévő sportáruházig a
piros turistajelzésen indultunk el, a párommal — adjuk meg a módját a
vásárlásnak. A hátizsákos turistákon kívül kerekezők is nyűtték az ösvényt. Az
egyik balkanyar szegletében 10 év forma kisfiú fogta a
kerékpár kormányát. Várta a lemaradt haverokat. Alig, hogy melléje értünk, ránk
köszönt:
— Kezét csókolom!! Jó
napot kívánok!
Ilyen tisztelet tudó
köszönést én még nem hallottam kisgyermek szájából. Úgy éreztem, valamiképpen
ezt a tudtára kell adni. Néhány méter távolságból visszafordultam a szülői
nevelést kapott gyermek felé, és megdicsértem:
— Nagyon szépen köszöntél! —
amit nyomban megköszönt.
Késő délután már az angyalföldi Váci út végében lévő
hatalmas élelmiszer áruház felé tartottunk. A metrótól az odáig vezető
legrövidebb gyalogjárót egyesek önös érdekből lekerítették maguknak, amivel a
vásárlási szándékkal odatartók útját alaposan megnövelték. Egy idős ember
igyekezett a boltba. A mellékutca jellegű úttesten nem a legszabályosabb helyen
haladt át. A lassítás nélkül érkező jármű kormányát mereven tartó sofőr, előbb
rádudált, majd ráordított a nyugdíjasra. Visszaemlékezve a délelőtti esetre,
tudtam: a volán mögött nem az illemtudó kisfiú apukája ült.