: KATONAVISELT GYEREK — jelen és múlt (1968)

Ki ne hallott volna az Afrikában harci feladatokra kiképzett gyermekekből álló reguláris csapatokról. Ez egy újabb példa, hogy mennyire félresikerült a jó isten általi teremtés — Ezt szándékoltan olyan naturálisan érzékeltettem, amilyen mértékben az arra fogékony emberek szemét felnyitják isten házában. A géppuskával gyilkoló gyerekek akkor sem járnak jobban, ha a katonáskodást élve megússzák. Lelki nyomorékként fognak az elmúlásig továbbtengődni. Vagy felnőttként szüleiktől gyerekeket fognak elrabolni, hogy saját maguk sorsára juttassák őket. Aki hozzám hasonlóan szocializálódott, szinte képtelen elhinni, hogy ilyesmi előfordulhat.

Ám egykor én is katonaviselt gyerek voltam. Az alsós tanító néni az előadásra szánt darabban — János vitéz — nekem az egyik katona szerepét osztotta ki. Kard került az oldalamra, lábamra csizma, de a ruházatom ellen sem lehetett kifogás: az Állami Jelmezkölcsönző vállalat raktárából lettem felmálházva. Elérkezett a színpadra vonulás ideje. Az angyalföldi gyár kultúrtermében minden szék foglalt volt. Telt házas produkcióról van szó. Délceg katonaként strázsáltam a színpad szélében, és amikor rám került a sor, mondtam amit kellett, és tettem amit kellett — ahogyan ez elvárható a katonától. Negyedóra elteltével osztálytársaimmal mélyen meghajoltunk a recsegő-ropogó deszkákon.

Szüleimmel sietve tartottam hazafelé. Oka, hogy a tévében ezen a napon került adásba, a Tüskevár c. sorozat ama epizódja, amelyben a nádasban dúl a vihar — ezt nagyon szerettem volna megnézni.