: FÖLDÖN KÍVÜLI ÉRTELMES ÉLŐLÉNYEK — pár gondolat (207)

Gyermekmeséből tudhattuk meg leghamarabb, hogy a világon a gondolat a leggyorsabb. Ez vitathatatlan. A következő leggyorsabb, elméleti helyváltoztatási mód, a térugrás lenne. Ennek lehetőségét hitelesen nem bizonyították még. A következő lépcsőfok visszafelé, a fénysebesség. Ezt nem lehet elérni, sőt, még csak megközelíteni sem. Másrészt, minél sebesebben halad egy űrobjektum, annál gyorsabban telik az idő rajta: az asztronauták feje fölött is pillanatok alatt eljárna.

Mivel Föld típusú bolygó tőlünk — jelenlegi ismereteink szerint — több tíz fényévnyi távolságban található, ezért az oda-vissza út, akár több emberöltőnyi is lehetne. Az asztronautáknak ezt pszichésen is bírniuk kellene. A szaporodás is elengedhetetlen feltétele lenne az utazásnak, és ha: útközben csak egyneműek születnének? Az űrdedósok felnevelése és tanítása újabb kihívást jelentene. De ne feledkezzünk meg a szükséges mennyiségű víz, levegő és élelem meglétéről sem. Minderre, egy veretes, önjelölt szakértő, zsigerből megfelelne: az űrhajósokat hibernálni kell.

Az általam skiccelve felvázolt gondolatindító felvetések alapján belátható, a világűrben a nagy távolságok ember általi bejárása, mai tudásunkkal lehetetlen. De fordítva?

Tételezzük fel, a távoli világűrből űreszközzel néhány értelmes élőlény megérkezett a Földre: vajon mi következne ebből?

A köztünk meglévő tudásbeli különbség legalább olyan hatalmas lenne, mint az ősember és a mai ember közötti. Alkalmazott technikájának számunkra felfoghatatlan szintje alapján, csak saját akaratából fedezhetnénk fel, ismerhetnénk meg őket. Kényükre-kedvükre lennénk kiszolgáltatva: pillanatokon belül felszámolhatnák az emberiséget, vagy minket magukhoz közelebb emelhetnének. Tehát, semmiféle izgalomra vagy idegeskedésre nincs okunk. Amennyiben idejönnének, itt lennének, és kész.

Az pedig csak hab az evolúciós torta tetején, hogy nem csak földi típusú értelmes lények lehetnek, hanem akár teljesen más típusúak, melyeket ma még el sem tudunk képzelni. A dimenziókról nem is szólva.