77. FELÁSOTT LEHETŐSÉG – pech (1970)

Rám merészelt szállni egy bátor lepke a játszótéren, elkaptam. Az ujjaim fogságában vergődő rovart sikerült addig nézegetni, amíg reménytelen szárnyverdesésétől a rajta lévő összes biológiai por lehullott. Emiatt repülésre képtelen állapotba került – ezt a mai napig így tudom. Sorsa visszavonhatatlanul megpecsételődött. Ekkor jött a nagy ötlet. Egy átlátszó üvegcsébe kellene beletenni, valahol elásnám, néha-néha elővenném onnan és megnézném, mi történik vele.

Szüleimtől sikerült üres gyógyszeres fiolát szereznem, beletettem az egykori lepkét, és a lakáshoz közeli parkban elástam a bokor alá. Hazaérve alig vártam a másnapot, hogy mindenre kiterjedő gyermeki kíváncsiságomat kielégíthessem. Reggel, korosztályomból elsőnek jelentem meg a játszótéren. Kölyköket nem láttam, viszont serényen dolgozó felnőttekből tucatot. Mindegyikük kezében egy-egy ásó szorgoskodott. Összeszorult a szívem. Ilyen egészségi hátráltatással rohantam az én bokromhoz. Letörten álltam meg előtte, mert bár a környezetében senkit nem találtam, de a rejtekhely körül a föld mélyen felásva. Lehajtott fejjel, céltalanul és szomorúan elkullogtam.