Emberi gyarlóság

Csak csetlünk-botlunk itt e Földön

és ontunk hiába annyi vért.

Csalunk, csalódunk, s bízunk mégis,

magunk se tudjuk, hogy miért.

De ostoba e földi dráma!

s mily kegyetlen a szerepünk:

az ellen vétünk legnagyobbat

akit a legjobban szeretünk.

Kergetünk csalfa délibábot,

tüzet a szívünk lángja szít.

Ellökjük, aki szívére zárna,

s rajongjuk azt, ki eltaszít.

Van úgy, hogy százszor visszasírjuk

mit könnyű szívvel temetünk,

az ellen vétünk legnagyobbat

akit a legjobban szeretünk.

Egy rideg szó mindent leronthat.

Így szít gyarlóság üszke bűnt.

S csak akkor látjuk mit vesztettünk,

mikor az álmunk füstbe tűnt.

Későn eszmélünk rá, mikor már

jóvá semmit se tehetünk:

az ellen vétünk legnagyobbat,

akit a legjobban szeretünk.