10. CÍM – bizalom (1983)

Enyhén dundi, kissé pattanásos arcú és erősen önbizalom-hiányos nagykamasz volt a lány. Szakmai gyakorlatát töltötte az élelmiszer áruházban. Igyekezett-igyekezett, de mintha ólomsúly húzta volna minden tagját.

Megkeresett kezében egy papírlappal, és megkért, olvassam el a rajta lévő sorokat. Ekkor tudtam meg, hogy elvesztette az édesanyját, a mostohaanyja pedig olyan karakterű, mint az ilyen témájú mesék negatív főszereplői. Második házassága során az édesapa lába végérvényesen beleragadt abba a bizonyos házi papucsba. Veszve látszott minden. A mostoha már olvasta a szeretetért kiáltó, gyémántcsillogású sorokat, de a címzés téves volt. Én olyan szívhez szóló és meleg hangú verset nem olvastam még, amilyent ez a lány írt a mostohájának. Megdöbbenve adtam vissza a lapot. A lány szóban is elpanaszolta végtelenül sanyarúnak érzett helyzetét, és hogy nővérének új címét elveszítette. Benne reménykedett valamennyire. Emlékezetemben felrémlett valami. A lánytól elkértem a személyes adatait.

Egy hét múlva, amint ráakadtam az üzletben, sokat mondóan rámosolyogtam. Ezúttal az én kezemben volt egy összehajtogatott lap. Olvasva a rajta lévő címet, a lány vigasztalanul szomorkás arca egyszeriben felragyogott. Hálálkodva köszönte meg. Újabb egy hét múlva már a nővérével való találkozásról számolhatott be. Egyre kedélyesebbé vált.

Hamarosan elkerültem ebből a boltból. Idővel a lány sikeresen befejezte az iskolát, munkahely után nézett. Megtudta, hol dolgozom, de azt is, hogy nem én vagyok a nagyfőnök. Ennek ellenére kérésével mégis hozzám fordult először. Amikor elmondtam neki, hogy semmit sem tehetek az érdekében, egy kisebb világ omlott össze benne. Megkereste az arra illetékes személyt. Hiába. Lassú mozgású, gondterhes kereskedőre nincs szükség sehol sem. Rossz címre érkezett.