62. BETELJESÜLÉS – közel tíz év kellett hozzá (2018)

Hosszú éveken át, szeptember hónapokban, szinte az ország összes tájékát felkerestük a szemüveges barátommal, hogy mikrofonvégre kaphassam a bőgő bikákat. Látszólag egyszerű a feladat, meghallom a gímszarvas hangját, megnyomom a felvételindító gombot, a végén leállítom a felvételt. Ez rendjén is lenne, de a bika mindig távolabb hallatta a hangját tőlem, mintsem kellett volna. További nehézséget okozott az erdők sűrűje, mely tovább tompította az állat amúgy is távoli hangját, nem beszélve az esetleges szélről, a civilizációs zajokról.

Fordult a kocka. Az Aggteleki-karszt mellett lévő területen próbálkozhattam. Az előzetes hírekre alapozva, biztosnak tűnt a hanggyűjtés sikeressége. Három napot kaptam a vadásztársaság vezetőjétől.

Szarvasbőgés idején csak kilenc és tizenhat óra között szabad a területen tartózkodni. Ezt a lehetőséget minden alkalommal kirándulással töltöttük Katival. Az őszi erdő nem volt csendes. Napközben is hallatták hangjukat a gímek. Kizárólag magukban teszik. A fák sűrűjében egy helyben állva időznek. Húsz kilométernél nem hosszabb séta során akár két tucatnyi bikát is hallhattunk.

Első nap sikerült néhány felvételt rögzíteni, de én azoknál jobbakat szerettem volna. A türelem rózsát terem. Másnap szürkület után ismét az aszfaltút mellett cövekeltünk le a párommal, ahol a kék és a piros turistajelzés is levezet a rétre. Idáig szólt a vadásztársaság igazgatójától kapott szóbeli engedély. Tovább nem mehettünk, de nem is volt rá szükség. Tucatnyi gím verődött össze a hatalmas réten. Szerencsés helyen tettem le a mikrofonállványt, mert szinte körbe vettek minket a torkukat köszörülő bikák. Már az első perctől kezdődően egyre fokozódott a feszültség Katiban. A tőlünk balra bőgő bika lassan, de fokozatosan közeledett felénk. A rét közepén állt a háremtartó, ő volt a leghangosabb, a legintenzívebb torkú. A csordáért nyálukat csöpögtető, hoppon maradt riválisok körülötte szétszóródva gyülekeztek. A dombok gyepteknőjében forrósodott a hangulat. A lankák felerősítették és visszhangozták a hímek hangpárbaját. Sikerült két bika agancsaikkal egymásnak feszülését is megörökíteni.

A közel másfél óra minden pillanatát kiélveztem. Olyan magasztos érzés kapott el, mintha az időben száz vagy akár ezer évekkel régebbi korokban lennék. Semmilyen civilizációs zaj nem kavart be. Öt kilométerre voltunk a legközelebbi településtől. A természet sűrűjében, a teljes sötétségben megbújva hallgathattuk és élhettük át a gímek fajfenntartási viadalát.