89. ÁTVITEL – személyre szabott kópia (1966)

Ahogy tömegesen megjelentek az első televízió készülékek az országban, olyan gyorsasággal nőttek ki antennahegyek a háztetőkről. Mindennek szemtanúja lehettem. Szüleim kis képernyős Kékes televíziót vásároltak. Apukám egy ideig a lakásban ide-oda húzogatta a szalagantennát, de mákos maradt a kép. Megszületett a döntés, tetőre felszerelhető antenna kell.

Az egyik lakótárssal hármasban felmentünk a kilencemeletes ház magasába. Nem a mi antennánk lett az első. Míg a felnőttek szerelték a kor technikáját, addig én óvatosan odamerészkedtem a tető pereméhez. Lenéztem a harminc méterrel alattam lévő főútvonalra. Szememet nem meresztettem sokáig – az a pár pillanat bőven elegendőnek bizonyult. Kissé remegő lábbal mentem vissza a felnőttekhez. A tetőantenna beváltotta a hozzá fűzött reményeket. A történetnek sajátságos utóélete lett.

Ismétlődő rémálmommá vált, hogy felmegyek a háztetőre, onnan lenézek az utcára, majd leugrok. Fentről láttam, ahogyan a kezemet és a lábamat széttárva, hanyatt fekszem az úttesten. Hamarosan mentőautó érkezik, a belőle kiszálló személyzet hordágyra tesz és betolnak a kocsiba. Az emberek fürgén beugranak a helyükre és szirénázva elrobognak velem.