A bolygók törvénye
Vonz és taszít
a lelkem téged;
kétség s a hit
fagyaszt és éget.
Ekliptikámat
metszetted egyszer
késő a bánat:
már nem menekszel-
Szilaj röptödre
hámot vetettem;
együtt pörögve
száguldunk ketten.
Táguló körök
pályáján keringsz
a bolygók örök
törvénye szerint.
Ha távolodnánk,
én visszahúzlak,
ne közelgj hozzám,
mert összezúzlak.
A közelemben
jeged felolvad,
de meg se rezzensz,
ahogy távol vagy.
Nap-úri kényem
gömbbé gyúr össze,
valód tűz-lényem
fényben fürössze.
Taszítás, vonzás
szab célt utadnak;
hiába vonz más
nem és nem adlak!
Járjuk utunkat
együtt kerengve.
s futunk, futunk csak
a Végtelenbe.
S tán túl a Végén
évmilljók mulva
eljön a vég ránk:
egymásba hullva,
két bolond bolygó
szépen elenyész;
"szeretni oly jó" -
ennyi az egész.
Reánk a Kozmosz
gyászfátyolt borit,
testünk kihűlt s most
holt meteorit.
Senki se tudja:
voltam, s hogy voltál;
ez a lét útja:
hűlt testünk szolgál
matériául
egy égitestnek,
amelyből száz új
bolygók születnek.
- Budapest, 1960. szeptember 4.